Govardhana-pūja, Édességfesztivál Krisna-völgyben

“Ezt a fesztivált, amelyet “annakúta” ceremóniának is neveznek, Kárttika (október-november) hónapban ünneplik a Dipávalí utáni napon. Krisna esernyőként emelte fel a Góvardhana-hegyet, hogy megvédje Vrindávana lakóit Indra pusztító eső formájában megnyilvánuló haragjától. Nanda Mahárádzsa és Vrindávana lakói Krisna tanácsára az áldozatra szánt felajánlásokat nem Indrának, hanem a Góvardhana-hegynek ajánlották fel, amit aztán végül Krisna fogyasztott el. Indra haragjában el akarta pusztítani Vradzsa minden lakóját, de Krisna csodálatos elrendezése meghiúsította tervét. Góvardhana-púdzsa napján India legtöbb templomában hatalmas mennyiségű pompás ételt készítenek erre az alkalomra, amit aztán kiosztanak az embereknek. Tiszteletüket kimutatva a zarándokok körbejárják a Góvardhana-hegyet, és hódolatukat ajánlják neki.”
Fotók: Garamvári Gábor

This slideshow requires JavaScript.

Tallinn, Európa Kulturális Fővárosa 2011-ben

Tallinn, Európa Kulturális Fővárosa 2011-ben
Tallinn története  visszanyúlik az írásos forrásokat megelőző mitikus múltba, amikor a hős Kalev meghalt. Hű felesége, Linda, férje eltemetése után saját kezével nagy kőhalmot emelt sírjára. Ez a mai Toompea (a Dóm-hegy). Egy kő azonban kiesett a kötényéből és elgurult. Linda utánaeredt és leült rá megpihenni. Keserves sírásra fakadt és könnyeiből keletkezett a mai Ülemiste-tó. A követ a mai napig látni nem messze a tó partjától.

fotók: Garamvári Gábor

© Városi Dzsungel Project

Képriport: Garamvári Gábor: A vörös Párizs

Évszázadok óta Párizs neve egybeforrt a forradalmi dolgokkal. Lehet ez az élet bármely része, társadalom, divat, gasztronómia…stb. Amikor az utazó ide érkezik, először szürkének látja, de amint kicsit beljebb lép a városba, rögtön  megérzi, hogy minden helyszínén, minden pillanatában benne van egy kis “vörösen”  izzó, újító szellem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képes beszámoló a 81. Genfi Autókiállításról

A Genfi Autószalon mindig különleges helyet foglalt el a világ autós társadalmának érdeklődési körében. Ez, mivel idén már 81. alkalommal került megrendezésre, azt hiszem nem szorul bővebb magyarázatra. Az érdekessége talán csak annyival volt nagyobb 2011-ben, hogy az autógyártók “nagy világválsága” után, az új irányba tett első lépések szemtanúi lehettünk.
Természetesen a benzingőz nem csaphatott arcba minket, de a tömegre nem ártott volna felkészülni otthon lelkileg. A tömegre, mely nemcsak a 7 csarnok minden szegletét körülhömpölyögte, hanem a kiállított autók mennyiségére is, amely már szinte a befogadhatatlanság határát súrolta. De sebaj, türelemmel és kitartással sikerült végül átfogó képet szerezni a 2011-es modellek forma- és színvilágáról.

fotók: Garamvári Gábor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képriport: Garamvári Gábor: Busójárás

Minden évben megrendezésre kerül Mohácson a sokac népcsoport (dél-szláv nemzetiségi) télűző fesztiválja, a busójárás. Az átlag közönség számára ez egy vasárnap délutáni programsorozatot jelent. A busócsapatok tagjai viszont egy hétig tartó “összetartáson” vesznek részt, ahol közös programokkal búcsúztatják a telet és ápolják barátságukat. A busók jelmezes télűzése – mely a csendes kisváros életét felbolydítja pár napra – mellett az egyik legfontosabb “cselekvés” a nők-asszonyok két busó által közrefogása és “megtermékenyítési” rítusa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képriport: Urbán Ádám: Árnyak a cirkuszban

“Árnyak a cirkuszban”

 

A levegő akrobatikái, köztük a légtornászok, a fejegyensúlyozók, a kötéltáncosok produkciói olykor egy-egy klasszikus árnyjátékkal is felérnek. A manézs légkörében gyakran álomszerű árnyékokat rajzol álomszerű légmozgásuk, melynek köszönhetően a fények és árnyak önálló életre kelve adnak más dimenziókat mutatványuknak ott fent, a cirkuszi kupola légterében vagy éppen a kulisszák mögötti készülődés során. Ilyenkor ők a cirkusz fantomjai, akiknek mozgásából különös játékot csal ki a rájuk zúduló reflektortűz. Így űznek ők kettős játékot ott fent, a porond egén.

 

 

 

 

 

 

Képriport: Madácsi Zoltán: Sorsközösség

Sorsközösség
Menekültstátuszok elnyerése után, Magyarországon az üldöztetésük során átmenetileg sorsközösségbe kényszerülőknek, maximum 1 évig, a Bicskei Befogadó Állomás biztosít menedéket és teljes ellátást. Az unió szabályozása szerint a menekültek számára biztosítani kell a társadalmi integrációhoz, valamint az alapvető emberi jogok gyakorlásához szükséges feltételeket.

Az időszak lejártával a tábort el kell hagyni, és akik Magyarországon kívánnak maradni, azok a teljes ellátásból való kikerülés és társadalmi beilleszkedés kihívásaival találják magukat szembe.

Exiled

After receiving the state of a refugee in Hungary the Bicske Reception Center provides temporary shelter and full accommodation for people being exiled from their home land. The maximum term that refugees can spend in the center is one year. According to the European Union’s regulation they have to be provided both with the conditions necessary for social integration and exercising basic human rights.

After the one year expires they have to leave the center, and those who whish to stay in Hungary have to face the challenge of becoming self supporting and also the difficulties of social integration.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorsközösség
Élet a bicskei befogadó állomáson.
A magyarországi menekült szervezet mintegy húsz éves múltra tekint vissza. Kezdetben nem voltak irányadó jogszabályok, amelyek keretet biztosíthattak volna a menekült kérdés kezeléséhez. Ma már vannak törvények és tapasztalatok ezen a területen.
Minden Magyarországra érkezett menekült elsőként Békéscsabára kerül. A zárt táborban 15 napig maradnak, ahol menekülésük okait vizsgálják. Innen Debrecenbe helyezik át őket, ahol 60 nap alatt kiderül, megkapják-e a menekültstátuszt, s amennyiben igen, még maximum egy évig a bicskei tábor lakói lehetnek.
Az időszak lejártával, azokra, akik Magyarországon kívánnak maradni, a teljes ellátásból való kikerülés, a munkavállalás és a társadalmi beilleszkedés nehéz feladata vár.
2010, Bicske.

Képriport: Biczó Zsolt: „Húsregény”

„Húsregény”

Sokan, sokszor megkérdezték már tőlem, hogy miért pont ezt a témát választottam.

Visszakérdezésem után indoklásul a téma véres és visszataszító jellegét nevezték meg.

Nehéz volna tagadni, valóban az, de érdekes módon a készítés során bennem ez nem nagyon merült fel.

Ebben nyílván közrejátszott, hogy a disznóölések gyerekkorom teleinek elmaradhatatlan eseményei voltak, másrészt ha egy téma igazán érdekel, akkor hajlamos vagyok a „keresőben ragadni” és megfeledkezni a körülményekről. Ez a téma pedig már hosszú ideje foglalkoztatott.

Természetesnek találjuk, ha húst fogyasztunk, de azzal nem szívesen szembesülünk, mi minden is történik a húsdarabbal, amíg a tányérunkba jut. Kétségtelen, önvédelmi mechanizmus, de végsősoron érthető.

Talán ebben rejlik a sorozat érdekessége. Legbelső ösztöneinket mozgatja meg, ezért nehéz semlegesen viszonyulni hozzá.

Célom mégsem a befogadó határainak (kiváltképp nem öncélú) feszegetése, hanem a disznóölés folyamatának és a faluhelyen mai napig élénken élő hagyományának bemutatása volt. Vadászösztön, önfenntartás, mélyben gyökerező tradíciók és kulinária – ki vitatná, hogy mindez fotóért kiállt?

Mikor a képem szereplőinek megmutattam a felvételeket, hosszasan nézegették őket, majd azt mondták, hogy jó-jó, de azért ennek nem pontosan ilyen a hangulata. Ennek én sajátos módon örültem – akkor talán én is hozzátehettem valamit…

Biczó Zsolt

http://www.jorubafoto.eu/

http://jorubafoto.blogspot.com/

Pataki Balázs: Örmények

Van egy pár olyan nemzet a Földön, akik nevének kiejtése közben valamiért rögtön a magyarok története jut az eszembe. Talán a hasonlóan viszontagságos sors, talán valami más okán. Ezek közé tartoznak az örmények is, így amikor egy könyvesbolt polcán egy ilyen címmel megjelent könyvet pillantottam meg, éreztem, hogy ebbe bele kell lapoznom, majd miután ezt megtettem, tudtam, hogy erre az anyagra mások figyelmét is fel kell hívnom. Ezért most egy kis ízelítő Pataki Balázs: Örmények című könyvéből, ami a Kelet Kiadó gondozásában jelent meg:

“Örményország számunkra ismeretlen ismerős: sokan vannak közöttünk örmény származásúak, hazánkéhoz hasonló a két, hatalmasabb szomszéd közé szorult ország történelme is, s az örmények ugyanolyan büszkék a boraikra és konyakjukra, mint mi a tokajira és a pálinkára. Mégis kevés magyar jut el Örményországba, holott az oda látogatót egészen különleges világ várja. Egyszerre tapasztalhatjuk meg a Dél-Kaukázus vadregényes szépségét, az ősi kolostorok misztikumát és nyomokban a régi szovjet világ hol nosztalgiát, hol keserű emlékeket ébresztő nyomait. Ahogy a magyar múltra is igaz, a történelmi Örményország emlékei sem csak az anyaországban találhatók. Kelet-Törökország romtemplomai egyszerre idézik a régi dicsőséget és a múlt századi tragikus eseményeket, míg Hegyi-Karabakh háborús nyomai a kis nép meg nem alkuvó szabadságvágyáról mesélnek.”